A cseresznyevirágzás nézése szabadidős tevékenység is lehetett volna, ám militáris behatása miatt ez nem volt lehetséges. A hazafias és fegyverkező kormányok a rövid élet szimbólumaként használták a katonai nevelésben. Azt vallották, hogy a hazáért m...
Biztosan sokan hallottak már a cseresznyevirágzásról és arról, hogy ennek nézése Japánban különleges eseménynek számít. Következő sorozatunkan annak járunk utána, hogy ez a hagyomány hogyan alakult ki. A cseresznyevirágzás egyfajta ablak a japán kult...
A koronavírus járvány terjedésének megelőzése érdekében kihirdetetett veszélyhelyzet olyan „létformát" teremtett mindannyiunk számára, amelyhez hasonlót még nem éltünk át. Az ehhez való alkalmazkodás senkinek sem könnyű. A vírus adott esetben n...
Ma egy tavaszköszöntő képet festünk együtt. Kérlek titeket, hogy próbáljátok megfesteni ezt a képet, segítségül fázisképeket készítettem a kép festésének folyamatáról. A színek kikeveréséhez is találtok segítséget, itt a cél&...
1964-től minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a költészet napját, amelyre évről-évre irodalmi előadóestekkel, író-olvasó találkozókkal, szavalóversenyekkel, irodalmi vetélkedőkkel várjuk Olvasóinkat. Idé...
A szülőföld mindhalálig meghatározó életünkben, ide kötnek a régi, gyermekkori emlékek, családi történetek. A kötődést erősíti, ha megismerjük a régen itt élt emberek mindennapjait, a település múltjának fontos eseményeit. Minden évforduló, kötődjön ...
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünnepeljük. Ilyenkor egész napos programmal szoktunk készülni, ami sajnos most elmarad. Személyesen nem találkozhatunk, DE együtt tudjuk ünnepelni a költésze...
A mai napon "A Nap és a Hold látogatása" című, albán népmesét ismerhetik meg a gyerekek. A meséhez kapcsolódva elkészíthetjük a Hold udvartartását jelentő csillagos eget, vagy akár egy egyszerű játékot, aminek a segítségével nyomon követhetjük a Hold...
Ma egy kézre húzható katicát készítünk, amivel a szabadban játszhatunk. Ezt a katicát a szülők közreműködésével tudjátok elkészíteni. Segítségül fázisképeket mutatok a papírból készült rovar megalkotásának folyamatáról. Eszközigények:...
A költészet (hó)napja alkalmából induló sorozatunkban a Hamvas Béla Városi Könyvtár könyvtárosai elárulják kedvenc verseiket, de egy kis játékkal fűszerezve. A szófelhőbe elrejtett szavakból kitalálhatják, hogy melyik versről van szó, vala...
Az újonnan induló online program keretében minden csütörtökön megosztunk egy-egy mesét az óvodás-kisiskolás korosztály számára, amelyet szüleikkel együtt elolvashatnak vagy hangfelvételről meghallgathatnak. A meséhez többféle kreatív ötlet...
Ügyes kezű alsósok, alkossunk együtt! Ezt a képet szülői segítség nélkül el tudjátok készíteni. Az alkotás megkönnyítése érdekében fázisképeket mutatok a kivitelezés folyamatáról. Eszközigények: bármilyen otthon található színes maga...
Ma a kicsik kedvében járunk! Ujjlenyomatos nyuszis képet készítünk. ? Ezt a képet a kicsik a szülők közreműködésével készíthetik el. Segítségül fázisképeket mutatok a munkafolyamatról. Eszközigények: vízbázisú festék v...
A gyermeki lélek fejlődéséhez elengedhetetlen a mese. A legjobb az, ha minden nap olvasunk a gyerekünknek mesét, de időnként belefér az online mese is. Ezekre az esetekre gyűjtöttünk össze olyan meséket, melyek online is elérhetőek. ? Több mint 400 ...
A helyzet most úgy kívánja, hogy azzal tehetjük a legtöbbet, ha nem teszünk semmit. Vagyis, ha lehetőségünk van rá: maradjunk otthon, dolgozzunk otthonról. Nagyon nehéz a négy fal között lenni úgy, hogy odakint hétágra süt a nap. Mi s...
Sajnos nem csak a könyvtárak vannak zárva, hanem a múzeumok, kiállítások, különböző tárlatok is. Azonban ebben a bezártságban is van lehetőségünk művelődni úgy, hogy ki sem mozdulunk az ottonunkból. Mutatjuk, hogyan... ▶️ A világ híres mú...
Könyvet olvasni könyvből az igazi. Szeretjük érezni a könyv illatát, belelapozni, netán az utolsó oldalakat elolvasni. ? De mit tehetünk akkor, ha már minden könyvet elolvastunk a könyvespolcunkról, valami újdonságra, különlegességre, ...
A könyvtár kölcsönzőterében a Digitális Jólét Program jóvoltából március első két hetében egy 3D nyomtató volt látható működés közben. Felső tagozatos tanulóknak foglalkozás keretében volt lehetőségük látni, hogyan készül egy-egy tárgy 3D nyomta...
Pontosan 70 éve, 1950 áprilisában hivatkozott először az Országos Tervhivatal arra a vegyi kombinátra, amelyből később a Tiszai Vegyi Kombinát fog kinőni. Noha a Tiszapalkonyai Erőművet („T" erőmű) kezdettől fogva úgy tervezték, hogy a szomszédságába...
Ez az összeállítás segítséget nyújt a főiskolásoknak, egyetemistáknak, hogy könnyebb legyen az otthoni kutatás/tanulás. Olyan online adatbázisokat gyűjtöttünk össze, amelyek ingyenesen elérhetőek. ✅ Akadémiai Kiadó MeRSZ online okoskö...
(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH