Emlékezzünk Hamvas Béla születésének 125. évfordulójára

Könyvtárunk 2009. március 24-én vette fel a hosszú ideig könyvtárosként dolgozó Hamvas Béla író, filozófus nevét, aki 1954-1962-ig segédmunkásként és raktárosként dolgozott a Tiszapalkonyai Erőmű építésén. Amikor csak raktári munkája engedte, lopva olvasott, fordított, írt. Íróasztalfiókját kihúzva ott volt a toll, a nyitott könyv, a jegyzetfüzet. 1964-ben a nyugdíjba vonulásakor egy kötegre való írásbeli megrovással rendelkezett, amiért munkaidejében „más irányú tevékenységet folytatott".

A Tiszapalkonyai számüzetését Darabos Pál irodalomtörténész az alábbiak szerint látta: „Helyzetét úgymond „tudomásul vette", és befelé kompenzálta a személyisége építése révén. Álláspontja az volt, hogy még az írásnál is fontosabb a személyes élet megérlelése. Ez azt jelentette, hogy helyzetét a vidéki, adott esetben palkonyai munkahelyi környezetében átlátta, és ezt tökéletesen integrálta saját életébe: vagyis „jelen volt" benne teljes mértékben. Nem „húzta ki" magát a munkahelyi élet semmilyen megnyilvánulásából, mindenütt helytállt, a munkában is és a társadalmi közegben is. Még filmvetítésekre is eljárt, és kártyázott a munkásokkal, részt vett tréfáikban, egyszóval tökéletesen egy volt velük a hétköznapi életben."

Hamvas Béla könyvtáros is volt. Szavait idézve „A könyvtáros pedig az az ember, akinek a könyv olyan táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint tengerésznek a tenger, a parasztnak a föld, a kertésznek a növény." Visszaemlékezők közül többen is említették, hogy a kölcsönzőben és az olvasóteremben találkoztak vele és jártak hozzá ide évekig. Ő az olvasótermi pultnál ülve is dolgozott, olvasott, jegyzetelt, és ezt néha annyira elmélyülten csinálta, hogy az olvasók nem merték megszólítani és inkább máshoz fordultak ülőhely-számért. Marconnay Tibor költő gondolata Hamvasról: „Noha az emberekkel nem tud bánni s csodálatosképpen csekély az emberismerete, modora pedig fagyasztóan hideg, nincs nála ideálisabb könyvtáros. A könyvek nélküle s ő a könyvek nélkül aligha tudna meglenni."

A könyvtár névadása és most egy fa ültetése számunkra nemcsak tisztelgés, de kötelességvállalás is.  A hamvasi szimbolikák szereplői a fák, amelyekről külön esszét is írt, többek között a fügefáról, a fenyőről, a nyírfáról és a győzedelmeskedő hársfáról. Mi a hársfát választottuk. Hamvas koloskai hársának élete 150 évig tartó néma küzdelem egy kedvezőtlen hegyoldalon. A fa jelképezheti Hamvas szellemi győzelmét is az őt ért megpróbáltatások és az akkori rendszer felett. Azt írja: "Megszökni annyi, mint a sorsot megtagadni. A sorsot megtagadni annyi, mint gyengének lenni. Gyengének lenni annyi, mint legyőzetni." Ahogy ő megélte sorsát, az maga a tanútétel arra az értékrendre, amit írásaiban megfogalmaz.