BLOG

 

 

Büszke magyarok - magyar büszkeségek. Illyés Gyula

Novemberi neves napok 

Illyés Gyula 1902. november 2-án született Felsőrácegrespusztán. Az Illyés család a puszta egyik legelőkelőbb, zsindelytetős, meszelt falú téglaházában élt, a gyerek Illyés Gyula a puszta megszokott életét élte: mezítlábas cselédgyerekként részt vett a gazdasági munkákban, esténként pedig egy csöndes sarokba húzódva hallgatta az uradalmi cselédek népdalait, népmeséit, hiedelemmondáit és igaz történeteit. 

A 77 magyar népmese mesegyűjteményébe jeles magyar mesegyűjtők anyagából válogatott. Legszebb népmeséinket emelte át az irodalomba.

Illyés magáról:

"Ahogy a zenész a népdalhoz, melyet feldolgoz, olyasféleképp nyúltam én ezekhez a népmesékhez. Nem megváltoztatni - ellenkezőleg, lényegükben megerősíteni akartam őket. Ami keveset szerkezetükön igazítottam, ezért igazítottam. A magam képzelete s ízlése szerint nem tettem többet hozzájuk, mint amennyihez a magyar nép egy tagjaként van jogom. Célom az volt, úgy hangozzanak, mintha az eddigi, mondjuk, száz elmesélőjük után még egy százegyedik is előállna; de az is a népből. Volt még valami, amire figyelnem kellett. Ezeket a meséket mindenkor legjobban a gyermekek élvezték, de nem a gyermekek költötték. Így nem egy fordulatukban a harag, a kegyetlenség, a bosszú, a kemény szóhasználat olyan elemei kerültek beléjük, amelyeket a felnőtt természetesnek érez, de amelyektől a gyerek megriadhat. A tapasztalat vezetett rá, hogy ezeket tompítsam, a lényeg megmásítása nélkül, ezúttal is." 

 Összeállította: Barnóczki Ulrike

Büszke magyarok - magyar büszkeségek. Decemberi ne...
Büszke magyarok - magyar büszkeségek

Kapcsolódó tartalmak

Tiszaújváros - Érezd magad otthon logó

Hamvas Béla Városi Könyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 37. 
Telefon: 49/548-430
 

Minősitett konyvtar cim

Minősített könyvtár cím

(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH