Járványok a történelemben és az irodalomban. [II.rész] Kolera
Kép a "halált hozó" koleráról
A nagy világjárványok Magyarországot sem kímélték.
A legjobban dokumentált és legtöbb áldozattal járó pusztítást hazánkban a XIX. században a több hullámban dúló kolera („epekórság", „mirígy") okozta, amelynek több, mint egymillió ember esett áldozatul a történelmi Magyarország területén. A fertőzést a Vibrio cholerae baktérium okozza. A kórokozó fő fegyvere a kolera toxin, amely a bél-hám egyik receptorához kötődve fokozott víz és só kiáramlást okoz, ez az oka a csillapíthatatlan hasmenésnek. A hasmenés olyan fokúvá válik, hogy a fertőzött a víz és só veszteség következtében kiszárad, vére besűrűsödik, veseműködése megszűnik, melynek következtében a beteg meghal. A kórokozó fertőzött ivóvízzel terjed.
A baktérium katonák és kereskedők által Indiából jutott el több lépcsőben Európába. Magyarországra az 1820-as évek végére ért, és az első hullám okozta a legnagyobb pusztítást 1831-ben. Magyarországon szeptember végéig félmillió ember betegedett meg, a halálos áldozatok száma megközelítette a 250 ezret. A járvány különösen az észak-keleti megyékben, Zemplénben és Abaújban pusztított. Az országban kolerabiztosokat neveztek ki, akik a járvány elleni védekezést szervezték. Ők feleltek a karanténok elrendeléséért is, valamint a kutak fertőtlenítéséért. Zemplénben a fiatal Kossuth Lajosra hárult a járvány elleni védekezés megszervezése. Az eredményes védekezést és a rend fenntartását nehezítette a felvidéken kitört „kolera lázadás" is, melynek kiváltója egy, a parasztság körében elterjedt „fake news" volt: ugyanis azt hitték, hogy a kutakba fertőtlenítő gyanánt szórt bizmut porral a nemesség őket akarja megmérgezni. A feldühödött parasztság udvarházakat rohamozott meg. A lázadásnak 13 nemesember esett áldozatul.
A teljes anarchia megelőzése és a rendteremtés Eötvös Ignácra (Eötvös József író, polihisztor édesapja), Sáros vármegye főispánjára hárult, aki katonai erővel verte le a felkelést, és statáriumot hirdetett.
A zempléni térségben bevezetett karanténokról és apokaliptikus állapotokról Kazinczy Ferenc író, a nyelvújító mozgalom vezéralakja így tudósított egy levelében:
„Képzelem, édes barátom, mint rémíte el benneteket is a' Cholera híre, 's tisztemnek ismerem elmondani, amit tudok, de előre bocsátván, hogy sokat nem tudok; mert Zemplény el van zárva, én pedig a' Zemplény' széléhez csak 600 lépésnyire, 's anyahelyétől, Ujhelytől, csak eggy órányira, de Abaujban lakom; 's így Zemplény közt és köztem el van rekesztve minden közösűlés. Munkácsról érkezett hírek szerint, a' sót Máramarosból Tokajba szállító Oroszok és Oláhok a' cholerát Ugocsában elterjesztették. Utána küldöttek a' mirígyeseknek, sokat közzűlök elfogattak; némellyíke, félvén a'bajtól, megszökött, 's a' bajt Szathmárban (nevezetesen Cseke helységben, hol a mi Kölcseynk), Szabolcsban, Beregben elterjesztette."
Egy másik levelében a pusztítás mértékéről kaphatunk hiteles képet:
„Ujhelyben már szűnik a' baj. Ott minden 25dik kiholt, – Tolcsván minden 9dik, – Olasziban minden 4dik."
A kolerát Kazinczy fiai, Bálint és Lajos is megkapták, ők szerencsére meggyógyultak. Az írónak azonban nem volt ilyen szerencséje. A kolera tüneteit gyomorbajára fogó 72 éves Kazinczy tovább dolgozott, állapota azonban hirtelen súlyosbodott, és 1831. augusztus 23-án meghalt. A járványhelyzetre tekintettel halála után azonnal el is temették, így méltó búcsúztatást csak egy évvel később az Akadémián rendezett emlékülésen Kölcsey Ferenctől kapott:
„Eszköz volt ő is a sors kezében; izzadott ő is azért, aminek gyümölcseit aratni más fogja; félszázadig küzdött a pusztában, s egy messze pillantás az igéret földébe lőn minden jutalma."
A kolera járványok még többször is visszatértek a század végéig, legsúlyosabb az 1872-ben kitört járvány, amely demográfiai katasztrófához vezetett a már gyorsan iparosodó Magyar Királyságban. Ezt követően a kolera már enyhébb veszteségeket okozott a városok csatornázásának, a fejlődő egészségügyi ellátásnak köszönhetően.
Írta: Koska Péter biológus
KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK: