Járványok a történelemben és az irodalomban. [I.rész] Pestis

Napjainkban milliárdnyi ember életét változtatta meg a Coronavírus járvány a világon. Megszokott életvitelünk helyett készültségi állapotba kerültünk, a korlátozó intézkedések, és drasztikusan megváltozott életvitelünk, világvége hangulattal töltenek el bennünket. A modern korban élő ember mítosza megdőlt, mivel kiderült, hogy mai világunk is sebezhető, és fejlett technikai civilizációnk korában az emberiség éppúgy kiszolgáltatott a természetnek, mint a régi korok embere, amikor még nem ismertük a mikrobákat, antibiotikumokat, infúziós kezelést, lélegeztető gépet és a védőoltásokat. 

Egyes történelmi korokban a járványokra Isten büntetéseként tekintettek, és ez a „végítélet várás" hangulat a mai kor emberében is él. A különféle médiumok kollektív bűntudatot sugallnak: a fogyasztói társadalom túllépett egy határt, ennek árát fizetjük most meg a Coronavírus járvány formájában. Biológusként nem osztom ezt a véleményt, mivel a mostaninál lényegesen súlyosabb járványok fordultak elő az emberiség történelmében, amelyek kontinensünkön esetenként több tízmillió ember halálát okozták. 

A mikrobák (vírusok, baktériumok és gombák) az emberrel szerves egységet, ökológiai rendszert alkotnak, minden egyes ember mikrobák billióival él együtt anélkül, hogy ez bármilyen problémát okozna. A járványok, vagyis bizonyos betegségek tömeges elterjedése lényegében nem más, mint az ember-mikroba ökológiai rendszer átmeneti kimozdulása egy egyensúlyi állapotból. Időnként a billiónyi mikrobából egyvalaki domináns szerepre törekszik és megpróbál egyeduralkodóvá válni a szervezetben, majd másokba átkerülve ott is hasonló domináns szerepre tör, és ez okozza a gazdaszervezet megbetegítését esetenként halálát is. 

Természettudományos szemszögből nézve a járvány nem más, mint természetes velejárója az ember-mikroba ökológiai egyensúlyának, amely sosem statikus állapot, hanem dinamikus egyensúly. Az ilyen bonyolult rendszereket az jellemzi, hogy folyamatosan rezeg, mozog egy optimum körül. Egy-egy ilyen nagyobb amplitúdójú „kilengés" maga a járvány, amely bár az áldozatok szempontjából nézve csöppet sem vigasztaló, mégis ha meg akarjuk érteni, és gátat szeretnénk szabni lefolyásának, természeti jelenségként kell értelmezni, és nem sorscsapásként.

A nagy világjárványok bárhogyan is tekintünk rájuk, alakították történelmünket, nyomot hagytak az emberek lelkében, így az irodalomban is.

Pestis

Európát az 1348-53 között dúló pestis érintette talán a legsúlyosabban. A járvány 5 éve alatt becslések szerint 75-200 millió ember pusztult el. A betegséget a Yersinia pestis baktérium okozza. A kórokozó hordozói a patkányok, az emberre pedig bolhák viszik át a fertőzést. A baktérium az emberben először a nyirokcsomókban szaporodik, a megduzzadt kifekélyesedő nyirokcsomók után kapta a betegség a búbópestis nevet. Ebben a fázisban a betegség még nem terjed emberről emberre. A későbbiekben, ha a szervezet képtelen megbirkózni a kórokozóval, a nyirokcsomókból kiszabaduló baktériumok elárasztják a szervezetet vérmérgezést, tüdőgyulladást, és agyhártyagyulladást okozva. Ebben a fázisban (tüdőpestis) a fertőzés már emberről emberre is terjed, a halálozás pedig csaknem 100%-os.

A járvány pusztításának szörnyűségeit látva, Francesco Petrarca (1304-13074) a korai reneszánsz neves költője ezt írta egyik levelében:  

„Testvérem, bárcsak soha nem születtem volna meg, vagy legalább meghaltam volna e kor előtt!"

Pestisdoktor

A fertőzést a selyemúton érkező kereskedők juttatták el Ázsiából Európába a karavánokkal érkező patkányokon és bolhákon keresztül.

A „pestisdoktorok" és egyes városok eretnekektől való megtisztítása mellett azért születtek racionális megoldások is a járvány megfékezésére: A Velencébe érkező hajósoknak és személyzetüknek először 30 napot, (trentana) a későbbiekben pedig 40 napot (qaranta) a hajón kellett tölteniük mielőtt a szárazföldre léptek volna. A 40 napos elzárás alatt kiderült, hogy van-e beteg a hajón. A betegeket a Lazareto Vechio szigetre száműzték. Innen ered a mai karantén kifejezésünk is, amely a Quaranta giorni, azaz 40 napot jelent.

Az Európát sújtó pestisjárvány azonban nemcsak a pusztításai miatt lett nevezetes, hanem bármilyen paradoxnak is tűnik, egyik fontos tényezője volt az itáliai reneszánsz fejlődésének. A félelem mellett elementáris erővel tört magának utat az élni akarás, és az életszeretet is, amely a középkori irodalom sötét tónusa, és misztikus világképe helyébe (Dante Alighieri 1265-1321: Isteni színjáték) az emberközpontúság felőli megközelítést, az evilági lét szépségeinek és gazdagságának ábrázolását hozta. 

E korszak legjelesebb képviselője Petrarca mellett Giovanni Boccaccio (1313-1375), akinek Decameronja méltán válhatott a reneszánsz irodalom jelképévé. A Decameron-ban szerelmi-erotikus és ironikus-szatirikus történetek váltakoznak. A hősök, gyakran szembesülnek nehézségekkel, de végül minden jóra fordul. A mintegy 100 történet kerettörténete Firenzében játszódik, melyben 7 ifjú és 3 hölgy elhatározza, hogy a pestisjárvány elől egy vidéki kastélyba menekül. A kastélyban a fiatalok azon tanakodnak, miként múlassák az időt, majd az egyik hölgy kitalálja, hogy meséljenek történeteket egymásnak, így a mesélő és a „közönség" egyaránt jól szórakozik. A Decameron keletkezésének körülményei és tartalma is azt sugallja, hogy az életünket széppé és gazdaggá tehetjük az embert próbára tévő időkben is, a pusztulás időleges, az élet örök. 

Írta: Koska Péter biológus

 KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK:

? Járványok a történelemben és az irodalomban I-IV.