

Sajnos a veszélyhelyzet ismételt bezárást vont maga után, amely során a tervezett rendezvényeink is elmaradtak. A Tények és tévhitek sorozatunknál sem volt ez másképp, pedig már alaposan megterveztük a filmvetítéssel egybekötött előadást. Így ez a program most az online térbe költözött, a blog elolvasása után egy beszélgetésre invitáljuk olvasóinkat a facebook oldalunkon. A blog megosztása alatt várjuk a témával kapcsolatos véleményüket, ellenvéleményüket.
Az kozmosz szerkezetét egy nem látható erő tartja össze, ezt az erőt nevezik a tudósok téridőnek. Ez az erő láthatatlanságba burkolózik, de a téridő nélkül mi sem lennénk. Hogy miből is áll ez az erő? A tudomány legnagyobb kérdése ez. Sejtéseink vannak róla, de komoly fejtörést okoz a csillagászoknak, fizikusoknak. Működését minden pillanatban érzékeljük, irányítja az életünket téren, időn át. Múltam jelenem és jövőm minden ennek a rejtélyes erőnek a kezében van. Ma a tudomány előtt egyértelmű a feladat, ha meg akarja érteni a világegyetem alakulását értenünk kell a téridő működését.
A kezdetek kezdetén az idő sem létezett, a semmiből egyszer csak valami lett. Hogy ez ősrobbanás volt-e vagy valami más? Nos, ez ma még rejtély. A tudomány azonban az ősrobbanás elméletében látja a mindenség keletkezését, hirtelen egy szempillantásban a semmiből kialakult a világegyetem. Az ősrobbanás kifejezés is arra utal, hogy a világegyetemnek volt kezdete, és a tér és az idő hirtelen jött létre. Egy apró, pici, parányi tér - és időpontocska, a semmiből jött létre, ezt nevezi a tudomány szingularitásnak, ahol a világegyetemünk egy apró „homokszembe" volt sűrítve. Majd egy ősrobbanás hatására az univerzumunk hirtelen kitágult. Ez kozmikus léptékben annyit jelent mintha egy homokszem akkorára tágulna, mint a látható világegyetem. Az inflálódás pillanatában az univerzum a fénysebességnél gyorsabban tágult. Ez úgy tűnik, mintha minden fizikai törvénynek ellentmondana. Hiszen egyesek azt mondják, hogy a fénynél semmi sem gyorsabb. De ez csak többnyire igaz. Valóban a jelen fizikai törvények alapján a térben nincs gyorsabb a fénynél, de az inflálódás, azaz a tágulás nem a térben történt, hanem az inflálódás hozta létre magát a teret és időt, tehát nincs paradoxon.
Az ősrobbanás idején a tér és idő mindenfelé szerteágazott, maga a tér kezdett tágulni. A tágulás azonban nem volt egyenletes. A táguló téridő eltérő környezetet eredményezett, mert az egyik pont sűrűbb volt, mint a másik. Természetesen ez a különbség nagyon kicsi volt, a részecske száz ezrelékéről van szó, de ez is elég volt a világmindenség kialakulásához. Ahogy az univerzum veszített magas hőmérségletéből, az energia anyaggá alakult és a sűrűbb régiókban az anyag összeállt és tömeg keletkezett. A tömeg, vagyis bármi, ami anyagból áll meghajlítja a tér-idő szerkezetét, minél nagyobb az anyag, azaz a tömeg, annál nagyobb a görbülete. A tér nem konstans, nem mindenhol állandó, a benne lévő anyagtól függően görbül, hajlik.
A téridő görbülete egy olyan erő, amit mindennapjainkban is érzünk, ezt nevezzük gravitációnak. A gravitáció szakaszosan kapcsolódik a tér-idő görbületéhez. Minden, ami képes elhajlítani a teret és az időt az gravitációval rendelkezik. Nos, ha ezt nehéz elképzelni, akkor gondoljunk egy kifeszített hálóra, majd ebbe a hálóba tegyünk egy medicinlabdát és egy másik pontjára a hálónak egy focilabdát, megint egy másik pontra, teniszlabdát. Megfigyelhetjük, hogy a különböző labdák tömegüknek megfelelően görbületet, hajlításokat hoznak létre a hálón. Így van ez az univerzum tér-idő „hálóján" is ahol a csillagok, galaxisok, bolygók tömegüknek megfelelően görbítik, hajlítják a teret. Ezt az elméletet maga Einsten dolgozta ki, kijelentette, hogy az űr olyasvalami, ami hajlítható, nyújtható, és a téridő mindenkit és mindeneket összetart. A tér és idő mértani egységek, amelyeknek önálló dinamikájuk van. Ez a dinamika a gravitáció, ezt a gravitációt az anyag idézi elő, mert minél sűrűbb, annál nagyobb elhajlást eredményez.
Az ősrobbanás volt az erő, amely létrehozta az univerzum kezdeti alap építőköveit. De hogyan jutottunk el a most látható összetett struktúrához? Hiszen rácsodálkozunk a galaxisaink fantasztikus szerkezetére, a gömbhalmazok és nyílthalmazok összetettségére. Hogyan alakultak ki a csillagok megannyi változatos formája a vörös óriásoktól a fehér törpe csillagokig? Mindezekről csak homályos és elnagyolt fogalmaink vannak. A tudósok úgy látják, hogy az anyag a téridő hálóra rendeződik, amely kialakította a mindenséget. A világegyetem téridőből áll, anyagtól függetlenül, az összekapcsolódó idő és tér tágítja és alakítja a körülöttünk lévő világot. A téridő maga a világegyetem. A fizika szabályai szerint, ami tömeggel rendelkezik, meghajlítja a téridőt, a téridő görbülete pedig meghatározza az anyag mozgását. Mivel a téridő szabja meg az anyag mozgását a gravitáció és a téridő alakja szabja meg azt, hogy az anyag összeáll és egyre nagyobb struktúrákat hoz létre. A korai univerzumban a nagyobb sűrűségű területek nagyobb görbületeket hoztak létre a téridőben, és ahogy egyre mélyebb és mélyebb lett ez a görbület annál több anyagot vonzott. Ahogy egyre sűrűbbé vált, egy idő után létrejött egy csillag, majd egy másik csillag és nagyobb struktúrák álltak össze, ahogy felrobbantak a csillagok, létrejöttek a nehéz elemek, kialakultak a bolygók, atmoszférák, és az emberek.A tudósok gyakran járnak ismeretlen területen, amikor a téridőt akarják megismerni. Némi fogalmuk van róla, de bizonyságot nem tudnak felmutatni. Néha azonban megfigyelhetik a téridő rejtőzködő megnyilvánulásait. 2016-ban egy gravitációs lencsét figyelhettek meg egy galaxis vizsgálata közben.
A gravitációs lencsét egy óriás tömegű galaxiscsoport hozta létre, amely annyira eltorzította a teret és időt, hogy a távolabbi testről érkező fény áthalad a galaxiscsoporton és meghajlik. A meghajlott fény követve a galaxis körül görbült téridőt, a földről nézve, mint egy fényhajlást látunk, ahogy ezt egy üvegdarab teszi.
De mi a helyzet az egyenlet másik felével az idővel?
A gravitáció meghajlítja a teret, de az idő múlására is hat és nem csak a tér változik, hanem az idő is lelassulhat, vagy felgyorsulhat. Minél nagyobb a gravitáció annál nagyobb a torzulás. Egy fekete lyukhoz közel a téridő eltorzul és meggörbül, az idő pedig lelassul. Ha például valaki a földről egy fekete lyuk felé haladna, az idő lelassulna számára, végül az eseményhorizonton megdermedne és az idő látszólag megállna. Majd ha sikerülne kikerülnie a fekete lyuk vonzásából, és visszatérne a földre, akkor már a jövőbe érkezne vissza. Nos, ez lenne a scifi rajongók álma, az időutazás. Tény azonban, hogy az időutazás még nem lehetséges, de a téridő nagyon is hatással van életünkre és az öregedésünk sebességére. Az idő múlásának változásait a gravitáció okozza.Ha más gravitáció hat ránk, az idő másképpen fog telni. Amikor felmegyek a lépcsőn és eltávolodok a földtől, a biológiai órám kicsit felgyorsul, ha közelebb megyek, a föld felszínéhez az idő kissé lassul. Vannak olyan érzékeny órák, amellyel megmérhetjük az idő változásait. Ha felnagyítaná ezt a hatást, akkor az idő múlásával a változásai láthatóvá válnának. Észbontó elgondolás, de ez az igazság.
A tudósok úgy gondolják, hogy az univerzum anyaga egy végtelenül kisméretű ponttá azaz szingularitássá állt össze. A szingularitásokra a relativitás elmélete mutatott rá, ugyan akkor az univerzumban más erők is hatnak. Ez a kvantummechanika. Nos, a kvantummechanika az, amely furcsa paradoxont állít, mert kijelenti, hogy szingularitások nem létezhetnek. De ha nincs szingularitás akkor ősrobbanás sem történt. De akkor hogyan jött lére a világegyetem? Eddig egyetlen dologgal rukkoltak elő a tudósok, az úgynevezett kvantumtér elmélettel, ahol remélhetőleg a gravitáció helyes kvantumelméletében nem lesznek szingularitások, az ősrobbanás helyet valami más lesz. Ha tudnák, hogy mi ez a valami más akkor lenne némi fogalmunk arról, hogy hogyan és miért született a világegyetem.
(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH