Töltődj fel nálunk! logó

Költészetnapi találkozások

Igazán különleges, versekkel átitatott hangulat várta kedden a könyvtárba látogatókat. A költészet napja mindig egy remek alkalom arra, hogy kiszakadva a napi rutinból, a rohanásból, szánjunk egy kis időt az irodalom eme művészi, felemelő műfajára, s elmerüljünk a versek világában. A költeményben ott a dallam, a kép, a történet és mi magunk is benne vagyunk. Ezt az élményt élhettük át az egész nap nyitva tartó Verskávézóban, ahol a kávé és tea mellé a Csöppöröm együttes szolgálta fel a verseket. A duó, Baranya Sándorné és dr. Szabó Katalin igazi örömzenét varázsolt a könyvtár folyóiratolvasójába. Csengő hangjukat gitárral, szintetizátorral, hangsorral, djembével és esőbottal kísérték. Programjuk sok családot, felnőttet becsábított a könyvtárba, még az Ezüsthíd Idősek Otthona lakói is megtiszteltek jelenlétükkel.

Eközben a klasszikus és kortárs magyar költészethez kapcsolódó „Versmozaik" rejtvény és kvíz kitöltésével tehették próbára tudásukat a betérők. A helyes megfejtők közül délután sorsoltuk ki azt a szerencsés nyertest, aki a Bölcs Bagoly könyvutalványát vihette haza.

Április 1-jétől 10-éig, akik figyelték a facebook oldalunkat, találkozhattak Irodalmi agytorna nevű játékunkkal. A megfejtők gyorsaságukért szerezhettek pontokat. A három legtöbb pontot elért játékost díjaztuk a Bölcs Bagoly Könyvesbolt által felajánlott könyvutalványokkal. A harmadik legtöbb pontot Hajas Lászlóné szerezte, 4000 Ft-os könyvutalványban részesült. Holtversenyben második helyezést ért el Mázik Tünde és Molnárné Körömi Mária. Ők 5000 Ft-os könyvutalványt nyertek. A leggyorsabb versenyző Molnár Réka volt, aki 7000 Ft-os könyvutalványt vehetett át.

A nagylelkű támogatásért köszönettel tartozunk a Bölcs Bagoly Könyvesboltnak.

Most sem maradhatott el a pódiumműsor, amelyet a Kulissza Játékszín Emberi kapcsolatok című előadása tett felejthetetlenné. A szereplők kedvelt verseiket mutatták be, amelyek az ember önmagához, a természethez és más emberekhez fűződő viszonyáról szóltak. Bízunk benne, hogy az előadásban megteremtett ihletett hangulatban mindenki megtalálta saját élete egy-egy pillanatát.

Írta: Kázsmér Ágnes általános igazgatóhelyettes, könyvtárvezető 

Matt két lépésben - eredményhirdetés
2x200: Petőfi – Madách párhuzamok

Kapcsolódó tartalmak

Tiszaújváros - Érezd magad otthon logó

Hamvas Béla Városi Könyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 37. 
Telefon: 49/548-430
 

Minősitett konyvtar cim

Minősített könyvtár cím

Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Bocskai út 33.
Telefon: 49/548-248 (felnőtt kölcsönzőtér)
Telefon: 49/548-247 (gyermek kölcsönzőtér)
E-mail: szederkeny_konyvtar@tujvaros.hu 

(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH