

A Télapó, joulupukki a lappföldi Rovaniemi városában él, ami Finnország legnagyobb városa és egyben Lappföld fővárosa. Télen igen rövidek a nappalok, így a finnek már karácsony délelőttjén útnak indulnak, hogy karácsonyfát keressenek az erdőben, melyet kivágnak, hazavisznek és feldíszítenek.
A karácsonyi vacsorára ők is nagy gonddal készülődnek, amely tradicionális északi ételekből áll. A heringet, lazacot sajtleves, majd rozskenyérben sült sonka, rénszarvashús követi, sült krumplikásával. Desszertként mézes, gyömbéres süteményeket, tejszínes szilvakrémet fogyasztanak, a felnőttek glöggöt (fűszeres forralt bor) isznak, amelyben mazsola és mandula is rejtőzik.
Régi hagyomány szerint 24-én délben Turkuban, Finnország korábbi fővárosában kihirdetik a karácsonyi békét, amit a rádió is közvetít. A hagyományoknak megfelelően ezen a napon sem hagyják ki a szaunát. A vacsora végeztével együtt bontják ki az ajándékokat, amit joulupukki, azaz a Télapó hoz. Este az egész család együtt megy a temetőbe, hogy elhunyt hozzátartozóik sírjaira gyertyákat helyezzenek el.
A finnek természetközelisége és mély humánuma mutatkozik meg abban a szép szokásban, hogy karácsony napján megvendégelik a velük élő háziállatokat, illetve megetetik a fészkelő madarakat.
Finnországban az asztalt éjszakára nem szedik le, hogy a karácsonyi manók is jóllakhassanak, ha épp arra járnak. Karácsony első napja szigorúan a családé, ilyenkor nem illik szomszédolni, de még telefonálni sem.
Írta: Ujjné Tellér Gabriella
(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH