Járványok a történelemben és az irodalomban. [IV.rész] A járványok tanulságai, merünk-e élni
A járványok története egyidős az emberiséggel. A kórokozók egy részét sikerült legyőzni, legalábbis nagy világjárványokat már nem okoznak. A pestis, kolera, fekete himlő, kanyaró már nem tizedeli az emberiséget. Ez egyrészt a védőoltások kifejlesztésének, másrészt a higiéniai körülmények fejlődésének köszönhető: csatornázás, ivóvíz hálózatok kiépülése. Óriási előrelépést jelentett a kórokozók megfékezésében Edward Jenner 1796-ban kifejlesztett feketehimlő elleni vakcinája, az 1830-as években a Semmelweis Ignác által bevezetett klórmeszes kézmosás a kórházi szülészeteken, valamint Alexander Fleming penicillinje, melyet a II. világháború végétől kezdtek alkalmazni.
Azonban a „régi" kórokozók helyett újak jelentek meg, az 1980-as évek elején megjelent a HIV vírusa, a 2000-es évek közepén pedig a súlyos akut tüdőgyulladást okozó Coronavírusok. Az influenza vírusoknak is folyamatosan keletkeznek újabb és újabb variációi. Az antibiotikumok széleskörű alkalmazásával szuperrezisztens baktériumok egész arzenálját „sikerült" kiszelektálnunk, amelyek évente emberek millióinak halálát okozzák. Tehát a kórokozókkal folytatott küzdelem korántsem tekinthető lezártnak. A mikrobák gyors szaporodásának eredményeként genetikai állományuk viszonylagosan instabillá válik a magasabb rendű szervezetekhez képest, amely gyakori másolási hibákhoz, mutációkhoz vezet. Így időről időre a baktériumok és vírusok új variációi alakulnak ki. Ebből adódik, hogy egyes kórokozók járványszerű elterjedése továbbra is része lesz az emberiség történelmének.
De hát akkor miben bízhatunk, ha a járványok kora nem múlt el? Úgy gondolom, hogy sokan szeretnénk boldogan gondtalanul élni. A gondtalanság egyfajta komfortzónán belüli létezés szinonimája. Azonban, ha mélyebben belegondolunk, biológiai szempontból nézve (is) irreális elvárás ez a fajta változatlanság. A biológiai rendszerek nem tudnak létezni, hanem csak „történni", mivel nyílt rendszerek, és dinamikus egyensúlyi állapotot tartanak fenn a környezetükkel. Ebből az is következik, hogy a változatlanság az élettel összeegyeztethetetlen, szükségszerűen a halált jelenti.
Így a bajra nem csak csapásként, hanem lehetőségként is kell tekinteni.
A járványok kiküszöbölésére irányuló küzdelemben új tudományos módszerek születnek, amelyek hozzájárulnak az emberiség fejlődéséhez.
Hogyan születhetnek hősök, hogyan nyilvánulhat meg bármilyen emberi erény, ha nincs kihívás, legyőzendő probléma? Így válik érthetővé és különösen aktuálissá Madách mondanivalója:
"...az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga."
Írta: Koska Péter biológus
KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK: