Hogyan viselkedjünk egy sérült ember társaságában?
A társadalom részéről gyakran bizonytalanság, szánakozás vagy elutasítás éri azokat az embereket, akiket egy maradandó sérülésük megakadályoz a normális életvitel kialakításában. A személyt mindössze a korlátai alapján meghatározó hozzáállás – és sajnos a fogyatékos megnevezés is – a hiányosságot identitássá duzzasztja, pedig egy embert, legyen akár ép, akár sérült, soha nem az definiál, hogy mi mindenre nem képes. A sérült embereknek nem sajnálkozásra van szükségük, hanem megértésre, szeretetre, barátságra és bátorításra.
Minden esetben kérdezzük meg, hogy hogyan tudunk segíteni! A segítés módja függ a fogyaték mibenlététől, súlyosságától és az egyéntől is. Mindenképpen érdemes kérdezni, mert nem kell mindenkinek, mindenáron segíteni. Segítségünket bármikor bátran fölajánlhatjuk, de várjuk meg az ő beleegyezését, mielőtt cselekednénk. Figyelmesen hallgassuk meg útbaigazításait, és ne sértődjünk meg, ha önálló akar maradni. Közös program rendezésekor gondoljunk a sérült emberek igényeire is.
Figyeljünk arra, hogy a sérült ember esetleg lassabban tud megtenni vagy megmondani valamit. Ő határozza meg közös tevékenységünk sebességét! Mustrálás helyett próbálkozzunk meg egy mosollyal, köszönéssel. A sérült embereknek is valódi érzéseik és szükségleteik vannak. Társaságban mindig tudatosítsuk a sérült ember jelenlétét. Próbáljuk bevonni őt a beszélgetésbe, a társaságba.
Mivel az ember nem egyenlő egy sérüléssel, ne ennek nevével hivatkozzunk rá. A személy legyen fontosabb a sérültségénél. A "fogyatékos" szót ne úgy használjuk, mintha ők egy külön kasztot alkotnának. Inkább a "sérült" szó javasolt helyette, mivel az előbbinek negatív értelme van.
Viselkedés mozgássérültek társaságában
Ha valakinek a tolókocsijára támaszkodunk, vagy azon lógunk, az olyan lehet, mintha a kocsiban ülő személlyel tennénk ugyanezt. Ez biztosan nagyon zavaró. A szék használójának szinte a testrésze, ne támaszkodjunk rá!
Ezeket a nagyon személyes tárgyakat még segítő szándékkal se fogjuk meg, csak ha előre engedélyt kértünk. Aki mankót használ, és például egy üvegajtón szeretne kimenni, annak sem szabad reflexből, jót akarva kinyitni azt a másik oldalról, mert lehet, hogy ezzel éppen akadályozzuk a továbbjutásban.
Ha egy tolókocsiban ülővel beszélgetünk hosszabb ideig, helyezkedjünk el úgy, hogy szemeink közel egy magasságban legyenek. Üljünk le mellé, így, nekünk sem, neki sem lesz kényelmetlen.
Fontos, hogy kényelmesen oda tudjanak ülni az asztalhoz, és az is, hogy elegendő helyük legyen a közlekedéshez. Ha egy tolókocsiban ülőt igazítunk útba, figyeljünk a távolságra, az időjárásra és az egyéb akadályokra, amelyek az úton fölmerülhetnek (pl. lépcsők, meredek lejtők stb.).
Viselkedés vakok és gyengénlátók jelenlétében
Amikor segítséget ajánlunk fel egy látássérült embernek, engedjük, hogy ő fogja meg a karunkat. Így vezetni tudjuk, a saját tempójában. A vakvezető kutyát ne simogassuk, babusgassuk, a gazdáját kérdezzük meg lehet-e! Egy súlyosan látássérült ember üdvözlésekor mondjuk meg, hogy kik vagyunk. Ha többen vagyunk, akkor társaink kilétét is fedjük fel. Például, tőlem jobbra, illetve balra ki tartózkodik.
Ha egy nagyobb társaságban beszélgetünk, mindig név szerint szólítsuk meg azt, akihez szólunk, ez segítséget ad a jobb megértéshez. Beszédstílusunk szokásos legyen. Ha belépünk egy szobába vagy területre, ahol vak ember tartózkodik, minél hamarabb szólaljunk meg. Jelezzük, ha helyet változtatunk és azt is, amikor a beszélgetés a végéhez ért. Ne jöjjünk zavarba, ha véletlenül olyan mindennapi kifejezéseket használunk, mint a "Viszontlátásra" ami utalhat az illető sérülésére. Ez nem gond, egy általános szóhasználat. Amikor egy sérült emberrel beszélgetünk, közvetlenül rá nézzünk és hozzá szóljunk, ne a kísérőjén keresztül közvetítsünk.
Viselkedés hallássérültek társaságában
Amikor egy siket vagy hallássérült ember figyelmét szeretnénk magunkra terelni, legyünk figyelmesek, beszéd közben: álljunk úgy, hogy a fény lehetőleg megvilágítsa az arcunkat és ne vakítsa el a partnerét. Ne együnk, ne cigarettázzunk, ne takarjuk el arcunkat semmilyen okból sem beszéd közben. Ne kiabáljunk, esetleg használhatjuk az írott üzeneteket.
Nézzünk az arcába annak, akivel beszélünk. Beszéljünk hagyományos tempóban, tisztán és jól artikulálva.
Vannak, akik szájról olvasnak, mások jelnyelvet használnak, ezt mindenképpen tisztázni kell. Utóbbi esetben jelnyelvi tolmácsszolgálattól lehet segítséget kérni, ehhez ma már nem szükséges a tolmács személyes jelenléte: ő egy tablet vagy telefon segítségével online tud segíteni mindkét félnek.
Egy siket figyelme felhívásakor, érintsük meg a vállát vagy a kezünkkel intsünk neki.
Ha pedig távol áll tőlünk háttal, lábunkkal dobbantsunk, vagy a villanyt kapcsoljuk fel és le, hogy észrevegyen.
Amikor két hallássérült egymással beszélget, nem illik közöttük elmenni, inkább kerüljük ki őket, mögöttük haladjunk el. Ha egy látássérült embert igazítunk útba, legyünk pontosak. Például: "Balra harminc méter..." vagy "Jobbra két lépés...".
Egyéb esetek
Teljes figyelmünkkel, sürgetés, kapkodás nélkül hallgassuk meg azt, akinek nehezen megy a beszéd. Legyünk megértőek az esetleges javítgatás helyett. Ne mi akarjunk helyettük beszélni. Ha szükséges kérdezzünk úgy, hogy azokra a válasz rövid legyen. Akár egy igen vagy nem. Aki valamilyen segédeszközt használ (képek, jelképek, betűk), annak türelmesen várjuk ki a mondanivalóját, s ne akarjuk idő előtt kitalálni. Ne tagadjuk le, ha valamit nem értettünk meg, nyugodtan kérdezzük meg újra.
Az autista személyekről tudni kell, hogy nem szeretnek közel kerülni idegenekhez, így, ha beszélgetés közben két lépést hátralépnek, azon nem szabad megsértődni, ahogy azon sem, ha nem néznek a szemünkbe, mert számukra ez is problémát jelenthet.
Személyes tapasztalat
Volt szerencsém közeli kapcsolatba kerülni a siketekkel, az Ő nyelvükkel. Betekintettem a jelelésbe. Belecsöppentem abba a világba, közösségbe, amelyben élnek. Különleges kultúrájú közösség az övék. A közös nyelv, az élettapasztalat, a csoportra jellemző önazonosság összekapcsolja őket. Egy kívülálló csak csodálni tudja, ahogyan egymással beszélnek. Saját vizuális kódrendszerük van. A mondanivalójukat képekben kell elképzelniük és azt jellel kifejezni.
Mivel egyszerre jelenik meg a kézforma az arckifejezés és testtartás, ez nagyban meggyorsítja a kommunikációt. Ezért gyakrabban gyorsabb a beszélt nyelvnél. Egy-egy jellel, mimikával gesztikulálással egy egész gondolatsort közölni lehet.
Fontos a szájról olvasás, az artikulálás, a lassú beszéd, a mimika.
Mindig szembe kell állni velük, hogy ez mind látható legyen. Ha jelezni szeretnék egy siketnek, aki éppen háttal áll nekem, megérintem a vállát, ha távolabb áll, akkor a lábammal dobbantok, vagy lámpát kapcsolgatok föl-le. És nagyon fontos a tapintat, ha egymással beszélgetnek nem zavarom meg őket azzal, hogy közöttük átmegyek.
Az egyik legmeghatározóbb probléma a fogyatékossággal élők számára a hozzáférhetetlenség, ez pedig az életük számos területén jelentkezik. A tömegközlekedési eszközök használatától kezdve a megfelelő lakás megtalálásán át egészen az üzletekbe, bárokba, éttermekbe való bejutásig. Pedig a kikapcsolódáshoz is joga van mindenkinek, ezért meg kell teremteni a megfelelő lehetőségeket.
Írta: Korpás szilvia
AJÁNLÓ
- Mentális Akadálymentesítés. Megtekinthető a Down Alapítvány youtube csatornáján
Könyvajánló
Böszörményi Gyula író, újságíró kétéves korában izomsorvadásos betegség miatt súlyos mozgássérült lett. Tizenévesen kezdett el írni, és a 80-as évektől rendszeresen jelentek meg cikkei, glosszái és novellái különböző folyóiratok hasábjain. Számos könyve megtalálható könyvtárunkban, változatos írásai a gyerekek és a felnőttek kedvencei.
Raktári jelzet: B 86
Hozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz
Mivel töltenék ki egy napot, ha nem lennék kerekesszékben? Sosem feküdnék le, nehogy véget érjen az a csodanap! Fogócskáznék, dögös magas sarkúkban sétálgatnék, fára másznék és rengeteget táncolnék. Az összes számomra fontos ember nyakába beleugranék. Sétálgatnék a Duna-parton és a Városligetben, angyalkát rajzolnék a hóba vagy az avarba. És egyvalamit biztosan kipróbálnék nemcsak állva, de fejen állva is... Sokáig kerestem a miértekre a választ. Vajon miért lettem beteg? Miért küzdjek tovább? Mára azonban már tudom. Azért, hogy megmutassam a világnak: nincs lehetetlen!
Fanny izomsorvadással született. Az orvosok 18 évet jósoltak neki, ám ő ma már 25 éves, dolgozik és valóra váltja az álmait. Mindig mosolyog, pedig folyamatosan harcot vív a betegségével, az élettel, a hétköznapi nehézségekkel. Kerekesszékét oly könnyedén viseli, mint mások a magas sarkú cipőjüket. Bár egyedül nem tud megfordulni az ágyban, vagy egy kupakot lecsavarni az ásványvizes üveg tetejéről, de imád élni, és célja, hogy egyszer egy asztal tetején táncoljon szilveszter éjszakáján.
Fanny hozott egy döntést: nem hajlandó elkeseredni, és pozitív hozzáállása már többször átsegítette a leglehetetlenebb helyzeteken. Megható önéletrajza mindenkinek megtanítja: az életben minden csakis rajtunk múlik!
Raktári jelzet: H 93
Hozleiter Fanny Mosolyka: Lélekkód
„A lelkek kódja sosem téves. Mindenki a számára legtökéletesebb testben születik a legmegfelelőbb időben, a legmegfelelőbb helyre. A test nem egy jelmez, mi fogva tart, hanem egy ajándék. Egy ajándék, ami segít, hogy csodákat élhess meg. Hogy tanulhass és alkothass. Nem számít, milyen testbe születtél, csak az, hogy hogyan érzed magad benne. Szeresd hát az ajándékodat, légy rá büszke. Hisz megismételhetetlen és különleges minden egyes lélek!"
Egy nap a férjem kivette a kezemből a telefonom. Kiszakított a közösségi oldalak világából, a virtuális valóságból, és újra bemutatott az életnek. Segített lelassulni. Észrevenni mindazt, ami mellett az utóbbi időben már én is csak szó nélkül elmentem. Újraéledt körülöttem a világ. Felszabadultam. Messzire hajítottam a mások által megszabott szabályokat, elvárásokat, hogy helyettük inkább megfejtsem a saját lelkem kódját.
Oly sok mindent láttam, tapasztaltam eddigi életemben! Mindig is írni akartam mindezekről, megosztani a gondolataimat másokkal, csakhogy valamiért egy ideje már nem sikerült mondatokba öntenem őket. Míg a férjem a kezembe nem adta a „kulcsokat": minden történethez három-három szót, amiket elrejtettem egy-egy mesében. Így született meg ez a könyv. Mostantól, ha csak egy pillanatra is elfelejtenék élni, igazán élni, egyszerűen csak újraolvasom őket…
Raktári jelzet: H 93
Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül. Ötletek egy teljes élethez
A végtagok nélkül született Nick Vujicic hosszú utat tett meg érzelmileg az öngyilkosság kétségbeesett gondolatától, míg mára odáig jutott, hogy motivációs szónokként iskolákban, kórházakban, árvaházakban, templomi gyülekezetek előtt és börtönökben ő maga hirdeti, hogy egy súlyosan fogyatékos ember is képes teljes életet élni… ha akar. Már gyermekként rákényszerült, hogy kellemetlen kérdéseket tegyen fel magának a jövőjéről. Írása vigaszt és inspirációt nyújt mind a hozzá hasonló megpróbáltatásokkal küzdő, mind a látszólag egészséges, ám gyakran kétségek között őrlődő ember számára. Saját példáján keresztül mutat utat a korlátaid ledöntéséhez; üzenetei megérintenek, mert hitelesek. Szenvedélyesen mesél belső küzdelméről, melynek során végül megtanulta elfogadni önmagát és a megváltoztathatatlant, s elmondja, hogyan találta meg az erőt és a bátorságot, hogy változtasson a sorsán. Nick zenél, úszik, szörfözik, és elvégzi az összes olyan hétköznapi cselekvést, ami számodra talán magától értetődő, de neki a lehetetlennel kellett szembeszállnia, hogy képes legyen megtenni azokat. Hagyd, hogy neked is megmutassa, hogyan indulhatsz el egy gyümölcsöző, korlátok nélküli élet felé.
Raktári jelzet: 613 V 99
Nick Vujicic: Megállíthatatlan: a cselekvő hit fantasztikus ereje
Minden ember úgy érzi, az ő terhei a legnehezebbek. Sokan úgy érzik, magukra maradnak a gondjaikkal, a problémáikkal, és sokan vannak olyanok is, akik nem látják a kiutat, akik nem rendelkeznek azzal az erővel, amelynek birtokában továbbléphetnének.
Nick Vujicic, a végtagok nélkül született szerb származású ausztrál fiatalember a világot járva, a saját példáján keresztül szembesíti az embereket azzal, hogy vannak, akik valóban komoly problémákkal küzdenek, mégsem adják fel. Előadásain elmagyarázza hallgatóságának, hogy a látszat ellenére soha, senki sincs egyedül – legfeljebb nem vesszük észre azokat, akik mellettünk állnak a bajban. Elmagyarázza, hogy mindig van kiút – bár sokszor nem a megfelelő helyen keressük; elmondja, hogy mindenkiben megvan az az erő, ami az akadályok leküzdéséhez kell –, csak éppen meg kell találnunk magunkban.
A továbblépés, a problémák legyőzése csak akkor lehetséges, ha nem kívülről várjuk a segítséget, hanem mi magunk is cselekszünk a cél érdekében. Ahhoz, hogy bármit is tegyünk, erő szükséges, ennek az erőnek a forrása pedig nem lehet más, mint a hit – az önmagunkba, a környezetünkbe, egymásba, de legfőképpen Istenbe vetett hit. Ha ez a hit létezik, csupán annyit kell tennünk, hogy cselekvővé változtassuk. A többi? Az már jön magától!
Raktári jelzet: 613 V 99