Tematikus ajánlók

Ha nincs ideje olvasni, hallgassa meg

Nem tudom, Önök, hogy vannak vele, de az elmúlt években nekem nagyon megváltoztak az olvasási szokásaim. Amíg régebben egy ültő helyemben el tudtam olvasni egy könyvet és akár egész hétvégémet olvasással tudtam tölteni, most egész nap rohanok. Hiányzik a minőségi olvasás, amikor rá tudok koncentrálni akár egy klasszikus, nagyobb lélegzetvételű műre is. 

Rájöttem azonban arra, hogy egy hangoskönyvvel könnyen lehet ötvözni a kellemeset a hasznossal, a munkát a szórakozással. Akik szeretnek rajzolni, hímezni, kertészkedni stb. egyszerre űzhetik kedvenc hobbijukat és csöppenhetnek bele egy szuper történetbe. Azóta jó néhány klasszikus regényt és novellát fogyasztottam el így, miközben elmerültem valamilyen hasznos otthoni tevékenységben. Persze amint időm engedi, egyből nyúlok a soron következő könyvemért.

Ajánlómban olyan köteteket szedtem össze, melyeknek van hangoskönyv változata, hogy bármikor-bármilyen formában lehessen olvasni/hallgatni.

Grecsó Krisztián: Vera

Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?

Grecsó Krisztián új regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz.

Raktári jelzet: HK-781


George Orwell: Állatfarm

Orwell 1943-44-ben írott műve - amelynek a szerző a "Tündérmese" alcímet adta - ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm - Mr. Jones "Major"-ja - a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta "Állatfarm"-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket.

Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és - természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal - egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira.

A kezdeti jelszó pedig - "Minden állat egyenlő" - érdekesen módosul... 

Raktári jelzet: HK-666, HK-667


Stieg Larsson: A tetovált lány

Egy idős svéd milliárdos, Henrik Vanger negyven évvel ezelőtt elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. Nem tudja túltenni magát a fájdalmán, mert valaki azóta is, évről évre - mintha az őrületbe akarná kergetni -, minden születésnapján emlékezteti őt arra a tragikus napra. A nyomozás régóta eredménytelen, ezért a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenős újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni az igazságot, hiszen sokan élnek még a rokonságból, akik ott voltak aznap amikor Harriet eltűnt. Az öregúr meg van róla győződve, hogy a lányt meggyilkolták, és az elkövető egy családtag... Ezzel egy időben Vanger megbízásából egy neves magánnyomozó-iroda munkatársnője, a kivételes tehetségű hacker, Lisbeth Salander alaposan átvilágítja az újságírót. Mikael döbbenten értesül róla, hogy a lány még a legintimebb magánügyeiről is tud. Ám amikor úgy alakul, hogy közösen folytatják a nyomozást a régi rejtély után, igen hasznosnak bizonyul, hogy Lisbeth előtt senkinek a titkai nem maradhatnak rejtve.

Stieg Larsson Millennium-sorozata, amelynek első kötetét tartja kezében az olvasó, minden idők egyik legnagyobb krimiszenzációja, világszerte milliók olvassák, és a belőle készült mozifilmek is hatalmas sikert arattak.

Raktári jelzet: HK-717


Márai Sándor: Csutora

Márai egy pulihoz való viszonyon keresztül ismerteti meg közelebbről az embert a maga korlátaival: hogyan viselkedik akkor, amikor szemben találja magát a feltétlen szabadságot (el)ismerő (ösztön)lénnyel, választhatja-e ő maga is ezt az utat, vagy számára a rend marad az életben tartó erő? Mit lehet tenni egy kutyával, ami nincs tekintettel a szentnek tekintett napirendre, ünnepekre, önmagán kívül lényegében semmire? Ebben az összefüggésben vetül rá a fény a polgárságra Csutora és gazdája példázatán keresztül, mely rend és ösztönösség, megtartó értékek és kiürült szokások kettősségét is felveti.

Raktári jelzet: HK-706


Francis Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története sosem volt még ennyire aktuális. A 20. század egyik kiemelkedő világirodalmi alkotása művészi tökéllyel jeleníti meg az amerikai álom olyan örök témáit, mint a pénz és a hatalom bűvölete, az ambíció, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége, miközben érzékletes képet fest a húszas évek túlhabzó dzsesszkorszakáról is. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe, de a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ám dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással, az eszközökben sem válogatva vagyont szerez, hogy "méltó" legyen Daisyhez, és hogy a világítótorony reményt adó zöld fényét követve újrateremthesse a múltat és visszahódíthassa a fiatal asszonyt. A gazdasági összeomlás előszobájában zajló szerelmi háromszög, a fényűző partik, a politikusok és filmsztárok, a luxusautók és hidroplánok ma is ismerős színfalai mögött azonban végül a boldogtalan házasságok és beteljesületlen szerelmek, a szegénység és az elnyomás, a reménytelenség, a kiábrándultság és a magány világát találjuk.

Raktári jelzet: HK-760


Rejtő Jenő: Három testőr Afrikában

 Az elátkozott partból megismert együttes - Csülök, Tuskó Hopkins, Senki Alfonz és a Török Szultán - újabb sötét rejtélyek felkutatására indul. Igaz, hogy nem egy úton, hiszen Csülökék, miként a "három testőr", az izgalmas és halálos veszélyeket ígérő kalandok során lovagi szolgálatot is teljesítenek egy francia lány, Yvonne oldalán, a Török Szultán viszont - úgy tűnik - aljas árulásaival egyre nagyobb veszélyekbe sodorja őket. De Yvonne apja, Duron tábornok megmentése és egy óriási panama leleplezése után kiderül, hogy "aljas" módszereivel a Török Szultán is csak leplezte magát, s az igazság kiderítésében, a veszedelmes kalandok sikeres kimenetelében őneki is jókora része van.

Raktári jelzet: HK-309


Gerald Durrell: Férjhez adjuk a mamát

"Ezek a történetek mind igazak - vagy, ha mereven ragaszkodunk a tényekhez, akkor egy részük igaz, másik részüket kicsit kiszíneztem, de azért ott van bennük az igazság magja. Van közöttük saját élményen alapuló írás, és van, amit nekem is csak meséltek, én meg elhappoltam - ami igazolja az ősi mondást, mely szerint: ťAki nem akarja a szavait nyomtatásban látni, ne találkozzon írókkal!Ť Azt persze, hogy melyik történet igaz teljesen, és melyik csak félig, eszem ágában sincs elárulni, de őszintén remélem, hogy ez semmit sem von le élvezeti értékükből." - (Gerald Durrell)

Raktári jelzet: HK-792/I-II.

Nálunk jártak - Ritmo de la Luna tánciskolából: Su...
Nálunk jártak - Soós Gábor

Kapcsolódó tartalmak

Tiszaújváros - Érezd magad otthon logó

Hamvas Béla Városi Könyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 37. 
Telefon: 49/548-430
 

Minősitett konyvtar cim

Minősített könyvtár cím

(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH