Édes élet a Fenntarthatósági Témahéten
Könyvtárunkban már hagyománnyá vált, hogy szolgáltatásainkkal kapcsolódunk a Köznevelési Témahetekhez. Nem volt ez másképp áprilisban sem, amikor méhek lepték el a könyvtár földszintjét.
Az ismeretterjesztő kiállítást április 8-án helyeztük ki, de Zümi csak a költészetnapi Városi Szavalóverseny után költözött be az aulába. Az „Édes élet – a méhek titokzatos világa" című vándorkiállítást a debreceni székhelyű Természettártól kaptuk meg, melyet interaktív játékokkal egészítettünk ki.
A kiállítás során a gyerekek megismerkedhettek a beporzó rovarokkal és a beporzás fontosságával, illetve a méhek anatómiájával. Azt is megtudták, hogy milyen az élet a kaptárban, mitől lesz méhbarát a kert, illetve milyen veszély fenyegeti a méheket. Bemutattuk a méhész munkáját, valamint beszéltünk a mézről és egyéb méhészeti termékekről is (propolisz, virágpor, méhviasz).
Az interaktív játékok során volt illat- és növényfelismerés, kép keresztrejtvény, puzzle, dominó, kirakó. Mivel a 2024-es év beporzói a boglárkalepkék, így egy játék során ezen lepkék sokszínűségével is megismerkedhettek a gyerekek.
Az elmúlt két hét alatt 27 osztály 558 diákjának volt lehetősége a kiállítást megtekinteni, illetve az interaktív foglalkozáson részt venni.
Köszönjük a Bacsinszki Méhészet segítségét, hogy bemutathattuk a gyerekeknek a propoliszt.
Vendégkönyvi bejegyzések:
Köszönjük szépen a lehetőséget. Nagyon érdekes volt a kiállítás, szuperek a játékok.
Széchenyi Ált. Isk. 5.c osztálya
Nagyon köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a színvonalas, interaktív kiállításon! A foglalkozást vezetők végtelenül kedvesek és türelmesek voltak, a feladatok fantasztikusak,a gyerekek nagyon sok új információhoz jutottak ma! Hálásak vagyunk a szervezésért, a lebonyolításért.
Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és AMI 2.b
Köszönjük, hogy itt lehettünk! Külön hálásak vagyunk a foglalkozást vezetők türelméért, felkészültségéért. Örömmel érkeztünk, sok új ismerettel távozunk. Színvonalas, látványos, érdekes kiállításon vehettünk részt.
Széchenyi Ált. Isk. 2.a
Fantasztikus kiállítási anyagot láthattunk. Rengeteg ismerettel gazdagodtunk. Az interaktív játékokkal még sokáig játszottunk volna😊
Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és AMI 5.a
Köszönjük a lehetőséget! A gyerekek nagyon élvezték a szemléletes kiállítást, a foglalkozást vezető előadását és a játékokat.
Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és AMI 1.b
Rengeteg hasznos információt, interaktív előadás, élvezetes programon vettünk részt. Köszönjük szépen a lehetőséget.
Kazinczy Ferenc Ref. Ált. Isk 3.b
Nagyon sok új információval gazdagodtunk a méhek életével kapcsolatosan. Köszönjük az érdekes tárlatvezetést.
Sajószögedi Kölcsey Ferenc KÁIAMI 2.o
Köszönjük szépen a lehetőséget! Nagyon sok hasznos információt viszünk magunkkal. Nagyon élvezetes „gyerekbarát" kiállítást szerveztek. A tárlatvezető kedves személyisége magával ragadó volt! Máskor is szívesen eljövünk!
Kazinczy Ferenc Ref. Ált. Isk. 1.b
Köszönjük a lehetőséget! Játékos formában sokat tanultunk.
Hunyadi Mátyás Ált. Isk. és AMI 5.b