Töltődj fel nálunk! logó

Mint annyi mindennek, a balkezeseknek is van világnapja

A Balkezesek Nemzetközi Világnapját először 1976-ban tartották. Azóta ünnepelhetik a balkezesek azt, hogy ez a kezük dominál.

A Föld népességének 10-12%-a balkezes, a világ alapvetően mégis a jobbkezesek számára van kialakítva. Elég, ha csak az irodai vagy konyhai eszközökre gondolunk.

Biztosan nem könnyű a balkezeseknek, jobbkezesek számára tervezett ollóval egyenesen vágni, balról jobbra írni úgy, hogy tolni kell a ceruzát és nem is látják, amit már leírtak. És mennyi minden van még, amivel a balkezesek nap mint nap szembesülnek. Szinte minden eszköz jobbkezesek számára készül. Ráadásul rengeteg mítosz is övezi a balkezeseket, a balkezességet.

Régen az ördög jelének tekintették, ha valaki balkezes lett. Úgy gondolták, a bűnözésre hajlamosak, és lelkileg instabilak. Az angol left kifejezés az angolszász lyft szóból származik, ami gyengeséget, törést jelent. Ezekkel ellentétben a jobb szó a magyaron kívül számos európai nyelvben nemcsak a jobb kezet, hanem a jót, megfelelőt, hibátlant jelenti. Olyannyira, hogy a német és holland nyelvben a recht, az angol right, a francia droit , a spanyol derecho és a szláv nyelvekben használatos prav jelenti a jobb oldalt és a jogot, igazságot is.

A balkezeseket gyakran sutának nevezik, és sok kifejezés van, mely szerint a bal rosszat jelent. A magyarban például ilyen a balog, balogsuta, balszerencse, balsors, balsejtelem, balvégzet, balsiker, baleset, ballépés, a balfék és a balfácán, balul üt ki, bal lábbal kelt fel, valamint az ügyetlen szinonimájaként használt kétbalkezes.

A történelem során gyakorlatilag üldözték őket. (A boszorkányok is balkezesek voltak). Egyes kultúrákban balkezesnek lenni sokáig sorscsapásnak, sőt bűnnek számított, ami valószínűleg a mássággal szembeni ösztönös bizalmatlansággal függ össze. Mivel az emberek 85 százaléka jobbkezes, nem csoda, hogy a balkezesek valahogy mindig kicsit különlegesebbnek tűnnek.

Szüleink, nagyszüleink többségét gyerekkorukban még erőszakkal át akarták szoktatni a jobb kézzel történő írásra, arra, hogy a jobb kezüket használják. Napjainkra ez az előítélet szerencsére, eltűnt.

Miért nem jó az átszokatás? Azért nem szabad átszoktatni egyik gyermeket sem, mert tartós beszédhibát, tanulási nehézséget, diszlexiát, dadogást, sőt önértékelési zavart is okozhat. A balkezesek azonban képesek felzárkózni kortársaikhoz, és a gyerekkori rosszabb teljesítmény nem jelenti azt, hogy felnőttkorukra kevésbé lennének sikeresek, mint jobbkezes társaik.

Éppen ellenkezőleg, szakemberek szerint a balkezesek az agyuk mindkét felét könnyebben használják, mert az agyféltekéik között gyorsabb a kapcsolat, és ennek köszönhetően hatékonyabbak, amikor egyszerre több inger éri őket. Jól teljesítenek, ha gyorsan kell dönteni, feladatokat megoldani. Sikeresebbek a sportban és a számítógépes játékokban is. A balkezes sportolók, különösen a küzdősportokat űzők gyakran sikeresebbek jobbkezes társaiknál, hiszen könnyen meglephetik ellenfeleiket váratlan, balkezes megoldásokkal.

Egy tanulmány szerint, a balkezesek teljesen máshogy gondolkoznak, viselkednek, mint a jobbkezesek. Náluk a két agyfélteke összeköttetései a beszéddel összefüggő területeken jobbak, koordináltabbak, ebből következtettek a tudósok arra, hogy jobbak lehetnek a nyelvi készségeik. Egyes becslések szerint minden második ember balkezesnek születik, számuk mégis elég elenyésző ebben a jobbkezes társadalomban. Sok az úgynevezett kétkezes ember, akik életük során alkalmazkodtak a jobbkezes világhoz.

Korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy az öröklődés szerepet játszhat a balkezesség kialakulásában, de nem csak a genetika befolyásolja. Ezzel együtt nem törvényszerű, hogy balkezes szülőknek a gyereke is balkezes legyen. A kutatók szerint a jobb- és balkezességben 25 százalékban játszanak szerepet a gének, 75 százalék környezeti hatásokra vezethető vissza. 

Gyakoribbak a balkezes férfiak! Kétszer annyi balkezes férfi van, mit nő, és minél később szül egy nő, annál valószínűbb, hogy balkezes gyermeke lesz.

A balkezesek okosabbak. A St. Lawrence Egyetem IQ teszteket végeztetett el bal- és jobbkezesekkel egyaránt. A tesztek szerint sokkal több balkezesnek volt 140 felett az IQ-ja, mint azoknak, akiknek a jobb kezük dominál.

Rengeteg világsztár balkezes! Ide tartozik többek között Tom Cruise, Whoopi Goldberg, Paul McCartney, Oprah Winfrey, Justin Bieber, Celine Dion, Jennifer Lawrence, Brad Pitt, Angelina Jolie, Marilyn Monroe, Kurt Cobain, Lady Gaga és Jimi Hendrix Robert de Niro, Keanu Reeves, is. A Forma 1-es pilóta Ayrton Senna, Viktória brit királynő, Vilmos herceg és fia, a kis György herceg is.

A régmúltból is néhány név: Albert Einstein, Charlie Chaplin, Charles Darwin, Benjamin Franklin és Isaac Newton, Nagy Sándor, Napóleon, II. Ramszesz ókori fáraó, Julius Caeser, Mahatma Gandhi. Leonardo Da Vinci, Michalengalo, Dürer, Raffaello, Beethoven, Mozart, Paganini, Picasso, Mark Twain, Goethe.

Magyar balkezes ismert emberek: Petőfi Sándor, Benedek Tibor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Puskás Öcsi, Papp László, Szeles Mónika, Benkő Péter,

Nemcsak a sztárok, de a politikusok között is sok balkezes van: Kennedy, Bill Clinton, Barack Obama, Nagy-Britannia volt miniszterelnöke, Winston Churchill is az volt.

Az első két ember, aki a Holdra lépett, szintén balkezesek voltak. Neil Armstrong és Edward „Buzz" Aldrin, az Apollo–11 két asztronautája.

A híres gyilkosok nagy része is balkezes. A történelem a Sátánt balkezesnek írja le, de a híres gyilkosok is ide tartoznak. Többek között Osama Bin Laden is balkezes volt, kutatások szerint pedig bizony van összefüggés a balkezesség és a bűnözői magatartás között.

A balkezesek sokkal többet használják a jobb kezüket, mint a jobbkezesek a balt.

Kutatások szerint, a balkezesek fogékonyabbak a művészetekre, ennek pedig az az oka, hogy másként gondolkodnak, mint a jobbkezesek. Egy 2000 fős kutatással nemrég azt bizonyították be, hogy sokkal több balkezes helyezkedik el a festészettel, a zenével kapcsolatos pályákon, mint jobbkezes.

A helyzetükbe gondolva magunkat, valóban nem lehet egyszerű egy jobbkezeseknek kialakított világban élni. Szerencsére mára már sokféle használati eszközt gyártanak számukra is, hogy könnyebben boldogulhassanak ők is.

Írta: Korpás Szilvia

AJÁNLÓ:

Visszaszoktatás balkezességre - beszélgetés Kiss Erzsébet, a Balkezesek Egyesületének elnökével. Az EWTN Katolikus Televízió youtube csatornáján megtekinthető.

Balkezesek világnapja. A Győrplusz TV youtube csatornáján megtekinthető.

Balkezesek az iskolapadban - beszélgetés Kiss Erzsébet, a Balkezesek Egyesületének elnökével. Az EWTN Katolikus Televízió youtube csatornáján megtekinthető.

Autós etikett
Országos Könyvtári Napok képekben

Kapcsolódó tartalmak

Tiszaújváros - Érezd magad otthon logó

Hamvas Béla Városi Könyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 37. 
Telefon: 49/548-430
 

Minősitett konyvtar cim

Minősített könyvtár cím

Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Bocskai út 33.
Telefon: 49/548-248 (felnőtt kölcsönzőtér)
Telefon: 49/548-247 (gyermek kölcsönzőtér)
E-mail: szederkeny_konyvtar@tujvaros.hu 

(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH