Töltődj fel nálunk! logó

bARTnóczki művek - kamarakiállítás

Barnóczki Ulrike Okleveles Formatervező Művész, aki a művészeti tanulmányait a Nyíregyházi Szakközépiskola fotó- és illusztrátor szakán kezdte, majd a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetemen okleveles formatervező szakon szerezte meg a diplomáját. 

Művészeti látásmódjára jellemző a gyökerekhez való ragaszkodás és elhivatottság a gyengébbek: gyermekek, állatok, szegények felé.  Munkásságának célja a hímzést összekapcsolni a grafikával, a festést a fotózással, majd ezt mind összekapcsolni életstílusával. Ebben a kiállításban megismerhetjük magát az alkotót és az alkotásait is.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, és büszkék vagyunk rá, hogy gyermekkönyvtárunk oszlopos tagja is, így az általa vezetett foglalkozásokon képzett szakembertől tanulhatnak látogatóink. Művészi elhivatottságát kreativitásával ötvözve mindig az adott korosztályhoz szabja a foglalkozások témáját. A gyermekek a Rajzolj és alkoss velünk! tehetséggondozó foglalkozásokon, a Családi barkácsdélutánon és különböző óvodai, iskolai csoportfoglalkozásokon alkothatnak vele, a felnőttek pedig a Szombati Szöszmötölőn kaphatnak tőle inspirációt és segítséget.


Papírfonás mesterfokon - kamarakiállítás
Kollár-Klemencz László - Kortársak ONline

Kapcsolódó tartalmak

Tiszaújváros - Érezd magad otthon logó

Hamvas Béla Városi Könyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 37. 
Telefon: 49/548-430
 

Minősitett konyvtar cim

Minősített könyvtár cím

Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Bocskai út 33.
Telefon: 49/548-248 (felnőtt kölcsönzőtér)
Telefon: 49/548-247 (gyermek kölcsönzőtér)
E-mail: szederkeny_konyvtar@tujvaros.hu 

(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH